A Wanhua-BorsodChem részt vesz a Moszkvában megrendezésre kerülő poliuretán kiállításon 2016-ban

2016. február 17-19. között ismét megrendezésre kerül Oroszországban a moszkvai Crocus Expo Center-ben a 8. POLYURETHANEX nemzetközi poliuretán szakkiállítás.

A poliuretán alapú termékek felhasználása széleskörű és változatos, úgymint autó-, építő-, bútoripar, matrac-, illetve cipőgyártás és egyéb más területek, ezáltal jelentős piaci rugalmasságot biztosítva az iparágnak, melynek köszönhetően még az elmúlt néhány évben tapasztalt gazdasági körülmények ellenére is jól látható növekedés tapasztalható a poliuretán szektorban.

Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak a szereplőit, fellendítse az orosz poliuretán piacot, valamint új poliuretán technológiák illetve anyagok bemutatására és fejlesztésére adjon lehetőséget, továbbá segítse a kiállítókat üzleti és partnerkapcsolatok kiépítésében.

A Wanhua-BorsodChem az MDI, TDI, PVC porok, alapvető- és speciális vegyi anyagok vezető ázsiai és európai gyártójaként magas minőségű termékeket és szolgáltatásokat kínál világszerte a különböző iparágak számára. 

A Wanhua Chemical Group költséghatékony termelőüzemeivel, és több mint 2.000 kt/év MDI kapacitással jelenleg a legnagyobb MDI termelő a világon. A kínai Ningbo-ban üzemelő két világszinten is legnagyobb, egyvonalas (single-train) izocianát gyártósorával (együttesen, 1.200 kt/év kapacitással) illetve a Yantai-ban található nemrégiben felavatott integrált vegyi komplexummal a Wanhua képes volt megerősíteni a PU iparágban betöltött vezető pozícióját. A csoport globális terjeszkedésének további lépéseként, a vállalat megkezdte egy az USA-beli Mexikói-öbölben felépíteni tervezett, integrált MDI üzem megvalósíthatósági tanulmányának készítését.

Az elmúlt néhány évben a Wanhua folytatta európai termelőbázisának, a BorsodChemnek termelőkapacitás-növelő, gyártási folyamatokat optimalizáló és költséghatékonyság-növelő beruházásait, valamint szolgáltatásainak fejlesztését, annak érdekében, hogy meg tudjon felelni a közép-kelet-európai országok és a környező régiók egyre növekvő keresletének. Közép-Kelet-Európában kulcsszerepet betöltő, egyedüli izocianát gyártóként, a Wanhua-BorsodChem negyedik alkalommal vesz részt a kiállításon, hogy tovább bővíthesse üzleti portfolióját és megerősítse pozícióját hosszú távú partnerkapcsolatok kiépítésének lehetőségével Oroszországban és a FÁK államaiban.

Szeretettel várjuk Önt is az 1-es pavilon, 2-es kiállítócsarnokának G01-es standján!

Köszönjük, hogy felkeres minket!










A Wanhua és BorsodChem vállalatokról további információkat az alábbi elérhetőségeken talál:
www.borsodchem-group.com
www.whchem.com